Asperján György : Talán : válogatott versek

Wéber Krisztina : A Fallaci : harcban a világgal a világért
2019-08-28
Shalvis, Jill : Egymásba bolondulva
2019-08-28

Asperján György : Talán : válogatott versek

Talán megveszi és elolvassa az olvasó ezt a könyvet, talán nem. Talán megérem a másnapot, talán
nem. Az emberiség talán túléli azt a helyzetet, amit törtetve és vakon saját maga teremtett a 
bolygón, talán nem. Talán kitör az atomháború, talán nem. Talán valamennyire sikerül hatnunk a
környezetünkre és a föld klímáját sikerül megenyhíteni, talán nem. Nem látunk a jövőbe, ezért is
teli van az életünk talánokkal. És hol megtervezett, hol henye reménykedéssel. Felületesen is
végignézve az emberiség történetét, azt láthatjuk, hogy rengeteg felelőtlenség, bír- és dicsvágy,valamint csodálatos szerencsék és kártékony véletlenek sorozata leckéztetett bennünket. Sok-sok
talán. És még okos, művelt emberek agyán is olykor az az átsuhanó gondolat, hogy velem nem
történik meg, ami mindenki mással: talán nekem mégsem kell meghalnom. S ha mégis, talán
megúszom megalázó helyzetek, szörnyű félelem-hullámok, és iszonyatos szenvedések nélkül.
Talán. Mert a talán nem csupán önámítás, hanem egyfajta titkos éltető erő is. Hányszor hallottuk,
filmeken hányszor láttuk, hogy emberek a rájuk fogott fegyver pásztázása mellett megássák a saját
sírjukat, mert talán mégse fognak megszólalni a géppuskák. Talán abban a néhány maradék
percben, amíg a kivégzők úgy gondolják, elég mély már a gödör, talán történik valami megmentő,
vagy talán az a néhány perc élethaladék is jelent valamit, amiért érdemes ásni, ásni, reszketve és
verejtékezve, mert talán azokban is felébred az ember, akik éppen abban a kedvező helyzetben
vannak, hogy nem rájuk fogják a fegyvert, hanem ők másra. Mert talán a gyilkosoknak nem kell a
semmibe zuhanniuk. Talán. És bevallva, bevallatlanul: soha nem szégyelljük a talán halogató és
megmenteni látszó érzését. Ritkán vagy soha nem gondolunk arra, hogy a talán életünk fontos
része, örökké ott bujkál és lapít bennünk. Talán azért… és tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy
miért. Talán azért, hogy újra meg újra megmutassa a valóság és a róla alkotott elképzelésünk arcát.
Talán azért, hogy végül is a talán gyökere éltesse bennünk a sok-sok talán, engedje, hogy a talán
zöldje szárba szökkenjen, levelet hozzon. Hogy legalább néha, hogy legalább egyszer a talán mégis
tökéletes és teljes bizonyossággá váljék bennünk. Talán ezért születünk meg, és talán ezért merünk
és tudunk élni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük