Első alkalommal rendezték meg Kerepesen a Szabó Magda Művészeti Napokat, amely október 8-án egy különleges kiállításnak a megnyitójával vette kezdetét. A Szabó Magda Művelődési Ház és Könyvtár hivatásos képzőművészek számára írt ki pályázatot, amelynek célja az volt, hogy az élete utolsó éveit városunkban töltő írónőnek emléket állítson. Közel 100 pályamű érkezett, amelyek közül a zsűri 17 művésztől 42 alkotást választott ki, ezekből épült fel a kiállítás. A megnyitó ünnepség résztvevőit Farkas Zsuzsanna intézményvezető köszöntötte.
Az esemény zenei fellépője Gjorgjevic Dóra fuvolaművész volt, Karácsony Zoltán színművész pedig Szabó Magda a “Fény lécei közt” című versét adta elő.
A zsűritagok: Jelenczki István és Szirmay Zsanett közösen értékelték a Szabó Magdának és művészetének emléket állító pályázatot, majd átadták a díjakat az általuk legjobbnak tartott művek alkotóinak.
Első helyen Pál Viktória: Ég és föld határán című képei végeztek, második helyezett lett Szalontai Margit: Ajtók, árnyak, szökevény című két festménye. A harmadik helyezettnek járó díjat és elismerő oklevelet Szabó Anna Mária kapta Eltörött múlt címet viselő három képéért.
A zsűri különdíjjal jutalmazta Biró Ildikó: Pilátus, Pálfy Julianna: Álarcosbál, valamint Sárosi Dániel: Experimentális Szabó Magda Szegmens I-V. címet viselő alkotásait.
A Szabó Magda Művelődési Ház és Könyvtár a kerepesi művészeknek adott át különdíjakat. Almássy Bettina, Kovásznai Nóra és Szabó Imola Julianna részesült az elismerésben.
A kiállítás különlegessége, hogy Szabó Magda egyik írógépe is a művelődési házba költözött erre az időre. A tárlat látogatói a régi masinát nemcsak megtekinthetik, hanem gondolataikat, üzeneteiket is leírhatják segítségével az utókor számára.
A Szabó Magda Művészeti Napok rendezvénysorozatot október 9-én a Jambalaya koncertje színesítette a művelődési ház udvarán. Majd teltház előtt fellépett a L’art pour L’art Társulat Best of műsorával. Az előadáson nem készülhetett ugyan felvétel, de az abszurd humor mesterei örömmel adtak interjút.
A kiállítás október 24-ig tekinthető meg a Szabó Magda Művelődési Ház földszinti kiállítótermében az intézmény nyitvatartási idejében.