Bár városunkat észak felől szőlőültetvények határolják, de itt főként mogyoródiak szüretelnek. Kerepesen nincs jelentős hagyománya a szőlőművelésnek. Szüreti mulatságok tekintetében azonban már jobban állunk, ugyanis az elmúlt években többször tartottak ilyen jellegű hagyományőrző ünnepeket szüret idején, de sajnos ebből sem lett hagyomány. A kerepesi szüreti mulatság beolvadt a Körtéfa ünnepbe, aztán jött a COVID és mindent vitt.
A Szabó Magda Művelődési Ház és Könyvtár munkatársai azonban kísérletet tettek arra, hogy ezt a látványos és vidám hagyományt újraélesszék. Mégha a vészhelyzeti időszakban nagyobb szabású eseményeket kültéren sem lehet tartani, ennek megfelelve öt helyszínen. Sepsi Béla és barátai a Magtár térnél, a Hősök emlékművénél, a Wéber Ede parkban, a Meseliget Óvodánál, és a Szilasligeti Közösségi Ház előtti téren csaptak a húrok közé szeptember 25-én. Szerencsére a jó idő és a jó hangulat sehol sem maradt el.
A Magtár téren válogatott, helyben sütött finomságokkal várták a hintóból és lovas kocsikból álló menetet. Bede Orsolya és Molnár Levente bírópár érkezett a hintón, ők kezdték meg a táncot a kisbíró hívó szavára. Nehéz volt elszakadni már az első állomásról is, de ennek ellenére a menet pontosan érkezett a Hősök emlékművéhez is, ahol szintén nagyon sokan voltak kíváncsiak a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat, és a Pávakör Egyesület hagyományőrzőinek táncára. A viseletbe öltözött szlovák és német táncosok mindenhol nagyszerű hangulatot teremtettek bemutatójukkal, és ahogy fogyott a bor, egyre többször fakadtak dalra és a körtánchoz a nézők közül is sokan csatlakoztak.
A Wéber Ede parkban a Csicsergő Óvoda munkatársai igazán kitettek magukért. Nemcsak világbajnok pogácsát sütöttek, de a díszkutat és környezetét is gyönyörűen feldíszítették mindenféle szürethez kapcsolódó tárggyal, poharakkal, szalagokkal, és szőlőfürtökkel. Innen a menet a Meseliget óvodához vonult, ahol már sokan várták a táncosokat és a zenészeket. Lányi Attila, a kisbíró itt is kihirdette miről is szól valójában egy ilyen szüreti mulatság, valamint felkonferálta az óvodások műsorát, akik kedves táncukkal bearanyozták a hangulatot.
A Szilasligeti Közösségi Háznál olyan sok süteménnyel, gyümölccsel, és innivalóval várták a szüreti mulatság főszereplőit, hogy lehetetlennek tűnt, hogy mindez maradéktalanul el fog fogyni, de szerencsére annyian jöttek ide is, hogy semmit sem kellett hazavinni. A zenekar itt mindent beleadott, ahogy a táncosok is ropták szürkületig. Bár tény az, hogy a járvány utáni bezártságból nehezen ébrednek fel a közösségek, helyi csoportok, de a szervezők bíznak abban, hogy sikerült a szüreti mulatság hagyományát újra megteremteni Kerepesen, és hogy jövőre már sokkal többen csatlakoznak a helyi csoportok, szervezetek, baráti társaságok közül ehhez a rendezvényhez, hogy még színesebben, még több helyszínen tudjuk ünnepelni közösen szeptember végén. Régi ismerősök, barátok, iskolatársak találtak itt újra egymásra, és ha csak egy koccintásnyira is, de lehetősége volt mindenkinek kapcsolatait feleleveníteni, emberibbé tenni.
Nagyon köszönjük a következő szervezeteknek, magánszemélyeknek, hogy közösségépítésben elkötelezetten segítették a Kerepes-Szilasligeten megrendezett Szüreti mulatság megvalósulását:
- Bede Orsolya és Molnár Levente bírópár
- a Csicsergő Óvoda munkatársai
- a Meseliget Óvoda növendékei és óvónői
- Német Nemzetiségi Önkormányzat
- Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat
- Pávakör Egyesület
- NYUSZI Szilasligeti Kulturális Egyesület
- Városüzemeltetési Kft.
- Nagy Anna, Németi Beáta, Sipos György képviselők
Külön köszönet azoknak, akik a vendéglátás sikeréhez hozzájárultak