Szent István király és a magyar államalapítás ünnepén a templomban szentelték meg az új kenyeret, majd a Szabó Magda Művelődési Házba várták a kerepesieket augusztus 20-án, ahol az ünnepi beszédet Gyuricza László polgármester mondta el, és Kerepes város díszpolgári címeit is ezen a jeles napon vehették át a díjazottak.Oláh Ibolya Magyarország című dalát Dajka Bíbor Csillag és Somorjai Márk előadásában hallhatták. Filmünk az elhangzott teljes ünnepséget bemutatja, a film végén pedig a két díjazottal készült interjút láthatják.