Barbara : a találkozás

Szerző
Náray Tamás

A szerző újabb könyve is több szálon fut, egyrészt ott lehetünk a 19. század végén, 1894-ben Ausztriában, valamint négy évtizeddel később, a harmincas évek forrongásai közepette, s végül a negyvenes évek első felében.

Az egyes szereplők a maguk egyedisége mellett a korszak és az emberi sorsok általános érvényű tanulságait is felmutatják, a veszteség és az újrakezdés örök reprezentánsaiként lépnek az olvasók elé. Barbarával is madarat lehetne fogatni, amikor egyetemi tanulmányai mellett megkapja első munkáját, és egy nagy teljesítményű adón keresztül Bécsből Magyarországra és Németországra is képesek lesznek sugározni a rádió adását. A fiatal nő, akit az első részből ismerhettünk meg, felnőtt, és szeretne a maga ura lenni. Egyetemi tanulmányai és munkája mellett a szerelem sem várat sokat magára… A regény a mikroszintű történéseket, az egyének és családok életét a világtörténelmi eseményekkel együtt láttatja: a politikai döntések egy idő után megjennek a mindennapokban, beszüremkednek a privát életbe is.

Náray regénye bár Barbara alakját állítja a középpontba, a generációk között ugrálva olyan kérdéseket is feltesz, mint a birodalmi létmód, az identitás alakulása, a többnemzetiségű városok és államok, az egyén helye a monarchikus Európában, a kereszténység és a zsidó vallás együttélési lehetőségei, majd természetesen a menekülés, az otthonkeresés és az üldöztetés is felkerül erre a listára. S miközben e komoly kérdésekre próbál választ adni a könyv, a szereplők élik a mindennapi életüket, szerelmek bontakoznak ki, gyerekek születnek, karrierek indulnak be.

Az európai történelem egyik legsötétebb korszakát bemutató regény mégis világossá teszi, a borzalmakat csak a szeretet révén lehet túlélni, és ha ez sikerül, mindig van miért újrakezdeni.