Az 1956-os forradalom kitörésének 65. évfordulóját a Szabó Magda Művelődési Házban, valamint a Hősök emlékművénél ünnepelte Kerepes városa. A megemlékezésre érkezőket a művelődési ház vezetője, Farkas Zsuzsanna köszöntötte, majd a város polgármestere, Gyuricza László mondta el ünnepi beszédét.
A beszéd után a Széchenyi István Általános Iskola tanulói adták elő megemlékező műsorukat. A polgármester ajándékokkal köszönte meg a gyerekek szereplését, és a felkészítő tanárok: Perneki Gabriella, Restás Andrea, Ragoncza Imre és Bécs Bence munkáját.
Ezt követően a megemlékezők a Hősök emlékművéhez mentek, ahol elhelyezték koszorúikat. Kerepes város önkormányzata nevében Gyuricza László polgármester és Bakay Kálmán alpolgármester tisztelgett az 1956-ban elesett hősök emléke előtt.
Kerepes város intézményeinek nevében Horváth Vera, Hutvágner Csabáné és Tajti Krisztina, a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Kerepesi Német Kultúregyesület nevében Springer Krisztina elnök és Héjjáné Toldi Anna, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Pávakör Egyesület nevében pedig Zombori Hubertné és Kocsis Borbála koszorúzott.
A Fidesz kerepesi szervezetének nevében Farkas Domonkos és Farsang Péterné, a Pátria Civil Egyesület nevében Nagy Irén, a Székely kör részéről Bencze Edit és Szabó Adél helyezték el koszorúikat a hősök emlékművének talapzatán.